Hírek 2009



Az Echo Nonprofit Network hírszolgáltatása 2009. október 1-től megújult, folyamatos hírmodulként, az Echo portálhoz szervesen illeszkedve, kíbővített tartalommal adjuk közre közhasznú szervezeteink híreit. Az aktuális  hírek, közleményeink szervezeteink kezdőlapjain érhetők el.

Jelen oldalon a 2009. évi híreinket adjuk közre  hírarchivumként, a korábbi évek híreit pedig az oldal aljáról érheti el. Reméljük sokak számára a tegnapi hír is tartogat még újdonságot!





2009.09.15.

Közeleg az idei ÁRH

A hangsúly a rész - A tét az egész ! címmel szeptember 21-27. között zajlik az idei ÁRH, vagyis az Állampolgári részvétel hete rendezvénysorozat, melynek Fejér megyei kordinációját az Echo Innovációs Műhely KÖZTÁMHÁLÓ programja látja el. Az ÁRH 2009 kampányhét, a közép-kelet európai hálózatok együttes és hangsúlyos megnyilatkozása annak érdekében, hogy az állampolgári részvétel problematikája erőteljesebben jelenjen meg az európai médiában, politikában és a civil társadalomban. A szervezésben részt vesz a Civil Szervezetek Regionális Szövetsége, a Sziti Szociális Egyesület, az Alba Iránytű Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete, az Esélyek Háza, a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület, az ARISZ és a SINOSZ. A kampányhét programjairől bővebben itt olvashat

 


 

2009.09.14.

Sikeres volt a Szezonális Bűnmegelőzési Központ

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Gárdonyi Városi Rendőrkapitányság együttműködésében megvalósult Szezonális Bűnmegelőzési Központ működési tapasztalatairól tartottak sajtótájékoztatót a mikroprojekt gazdái. A projekt részeként a Echo Innovációs Műhely lakossági kutatást végzett a Velencei-tó környéki településen lakók körében a közbiztonság és a közrend megítéléséről a Velencei-tó-Vértes Térségi Fejlesztési Tanács támogatásával. A tájékoztatón Neubauer Tamás a bűnmegelőzési osztály vezetője, Dr. Sági János gárdonyi rendőrkapitány, Dr. Simon László megyei rendőrfőkapitány és Ruff Tamás, intézetünk adatfelvételi vezetője számolt be az eredményekről. A kutatási erdeményeket bemutató prezentáció itt letölthető.

 


 

 

2009.09.12.

Nem unatkozott a Zöld Alma a FEZEN-en

Véget ért a régió legnagyobb fesztiválja, a FEZEN, melyen a korábbi évek hagyományait folytatva a Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány is jelen volt ártalamcsökkentő és információs szolgáltatásaival. Munkatársaink és önkénteseink nemcsak szórólapokon hívták fel a figyelmet a kábítószer és túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire, hanem sokat beszélgettek fiatalokkal és ha szükség volt rá ellátásban is részesítették a rászoruló fiatalokat, sajnos több alkalommal mentőt is kellett hívniuk a közvetlen életveszély miatt. Ezeken túl sikeresen teszteltük a fesztiválon új, PDA alapú kérdőívünket is, mely a szolgáltatásaink továbbfejlesztésében ad hasznos információkat.

 


 

2009.09.04.

Becsöngettek!

Nemcsak az iskolásoknak kezdődik a tanév, hanem az Echo Nonprofit Network tagszervezeteinek is lesz bőven tennivalója az elkövetkező 9 hónapban. 2010 májusáig 21 kutatási és fejlesztési programon dolgozik 7 főállású munkatársunk, egy önkéntes, egy egyetemi gyakornok és egy ösztöndíjas közreműködésével. Projektjeink megvalósítását 35 millió forint pályázati támogatás segíti. Zugor Zsuzsanna elnök az "évadnyitó" értekezleten beszélt arról, hogy kiemelt projektek lesznek az országos fogyasztóvédelmi kutatásaink, a regionális ifjúsági fejlesztési programjaink, a drop-in néven futó drogprevenciós szolgáltatásunk fejlesztése valamint a székesfehérvári szociális térkép elkészítése. A projektjeinkről folyamatosan tájékoztatást adunk honlapunkon.


 


2009.08.28.

Elindult a MUKUTIR

Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet és a munkatársaink által végzett munkaügyi tárgyú kutatások is rögzítésre kerültek a most elindult Munkaügyi Kutatási Információs Rendszer (MUKUTIR) adatbázisában. A MUKUTIR feladata, hogy a munkaerőpiacot meghatározó kormányzati döntések kutatási hátterét komplex módon segítse. Ennek érdekében felhasználóbarát módon feldolgozza, rendszerezi, és elérhetővé teszi a rendelkezésre álló munkaügyi kutatásokat. Az adatbázis a munkaügyi kutatókat is tartalmazza. Jó böngészést! 

 


 

 


2009.08.19.

Egy változó kor ifjúsága

Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet munkatársai közreműködésével zajló ESPAD 2007 kutatás eredményeit is tartalmazza Elekes Zsuzsanna szociológus új könyve, mely Egy változó kor ifjúsága címmel jelent meg a L'Harmattan kiadó gondozásában. A kötet bemutatja az Európában végbement változásokat, vizsgálja, hogy a magyar fiatalok tiltottszer- és legálisszer-fogyasztása mennyiben tér el Európa más országainak fiataljaiétól, melyek azok a fogyasztási formák, amelyek alapján a magyar diákok Európa élén találhatóak, és melyek azok, amelyek alapján elmaradnak az európai átlagtól. A kötetről bővebben itt olvashat.

 




2009.08.14.

 

ÚISZ 23!

Megjelent az Új Ifjúsági Szemle legfrissebb száma. A 23-as szám tartalma kitűnő szellemi kalandnak ígérkezik, az időtálló munkák mellett megismerhetünk új kutatási módszereket és találunk benne egészen friss ifjúságkutatási eredményeket is. Ebben a lapszámban publikálja először az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet a kábítószer-fogyasztó fiatalok társadalmi kirekesztettségének vizsgálatáról szóló kutatási eredményeit is az Európai Uniós indikátorok alapján. A cikkekkel kapcsolatosan itt lehet nyilvános véleményt mondani de a szerzők szivesen fogadják a személyes észrevételeket is e-mail-en. Ha valakit érdekel a teljes kutatási beszámoló, letöltheti a kutatási archivumból.


 

 


2009.08.04.

 

Az MR1-Kossuth Rádió ma reggeli 180 perc című műsorában kutatóintézetünk munkatársa beszélt a fiatalok élettervezési stratégiáiról a rendszerváltozást követően, az intézetünk ifjúságkutatási programjairól, és a legfrissebb, Szekszárdon a fiatalok körében végzett kutatás eredményeiről. A beszélgetés meghallgatható itt 7.33 perctől.

 





2009.07.30.

DelTech a deliberativ demokráciért


A Civil Szervezetek Regionális Szövetsége és az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet tegnap sajtótájékoztatót tartott a "Civil kapacitásfejlesztés a deliberatív technikák gyakorolásán keresztül a Velencei - hegységben" című projektről, mely a Norvég Civil Támogatási Alap társfinanszírozásában valósul meg. A 8 hónapos projekt célja a székesfehérvári és a Velencei-tó környéki civil szervezetek szakmai kompetenciájának erősítése egy merőben új, a civil érdekartikulációt és közvetlen helyi demokráciát fejlesztő amerikai modell adaptálásával. További információ a projektről
itt érhető el.

 

 

 


 

2009.07.29.

Búcsúzunk...

Mély fájdalommal, és együttérzéssel vettünk búcsút Pécs városában Dr. Szelier Andrástól, a Zöld Alma Egészségfejlsztő Alapítvány első elnökétől. Személye évekig meghatározó volt nemcsak Székesfehérvár, hanem Alapítványunk életében is. Ott volt a születésénél, szakmailag maximálisan támogatta. Fontos volt számára az elesettek, vagy a társadalom által kitaszítottak felkarolása, programokba való bevonása. Nem moralizált, hanem elfogadott. Ebben a nyitott elfogadásában volt óriás. Mindig és mindenkivel szót értett, meghallgatott. Szociális érzékenysége bizonyságot tett tetteiben. Alapítványunk egy nagy embertől búcsúzik, kinek személye emlékünkben él.

 


 

2009.07.21.

Kutatás a közüzemi szolgáltatásokról

Az Echo Innovációs Műhely a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesülettel közösen kutatást végzett a fejér megyei lakosok körében a megye területén működő közüzemi szolgáltatókkal és az általuk nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban. A kutatás a TÁMOP 5.5.6 program keretében, az Európai Szociális Alap támogatásával valósult meg. A kutatás eredményeit a sajtó nyilvánossága előtt ma mutatta be a kutatóintézet munkatársa. A teljes kutatási beszámoló
letölthető innen.

 

 

 




2009.07.05.

Ismét megjelent a Helyi Érték!

Az Érted Veled Egyesület kiadásában a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával megjelent a Helyi Érték című Közép-Dunántúli Civil Szolgáltató Hírlevél legújabb Tatabányai, Veszprémi és Székesfehérvári száma. A lap a három város helyi lakosainak mutatja be a szolgáltató civil szervezeteket, az önkéntes munkavégzés lehetőségét, a legfontosabb friss híreket. Az újság szerkesztésében közreműködött az Echo Nonprofit Network, a lap szekesztősége is a Tobak utcai irodánkban kapott helyet. Az ingyenes lakossági hírlevél 15000 példányban jelenik meg és a három város több pontján is elérhető de az Echo Innovációs Műhely honlapjáról is letölthető.

 



2009.06.30.

Épül a Dominó!

A Dunamenti Regionális Népfőiskola Közhasznú Egyesület partnerségben a Civil Szervezetek Regionális Szövetségével és az Echo Innovációs Műhellyel a TÁMOP 5.5.3 pályázati programnak köszönhetően az Európai Szociális Alap támogatásával komplex nonprofit szervezetfejlesztési folyamatot indít Fejér megyében. A Dominó néven futó projekt során 30 civil szervezetnél komplex szervezetfejlesztést végezünk, mindehhez folyamatos tanácsadást, tréninget, akkreditált képzési programot biztosítunk Székesfehérváron és Dunaújvárosban. További információk
itt olvashatók

 

 


 

2009.06.26.

A Te életed! A Te közösséged!


Június 26-át - az ENSZ döntése alapján - 1987 óta a Kábítószer-ellenes Világnapként tartjuk számon. A világnap kapcsán hazánkban immáron nyolcadik éve a kábítószerügyekért felelős szaktárca a helyi civil szervezetekkel és Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokkal együttműködve kábítószer-ellenes rendezvényeket, konferenciákat, családi programokat kezdeményezett. Székesfehérváron a Zöld Alma Egészségfejlsztő Alapítvány koordinálásával megvalósuló világnapi rendezvényre a Bőrgyárban kerül sor, 16 órától koncertek, interakítv vetélkedők, sport és graffity lehetőségek várják a fiatalokat, a Zöld Alma szermentes élményeket kínál az érdeklődőknek.


 

2009.06.15.

IIS konferencia Jerevánban

Jerevánban tartotta 39. világkonferenciáját az International Institute of Sociology (IIS) 2009. június 11-14. között “Sociology at the Crossroads” címmel, amelyen az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet a kelet-európai civil érdekegyeztető mechanizmusok témakörében szervezett tudományos szekciót. A szekcióban lehetőség volt a különböző országokból jött előadókkal megvitatni az eddig elért tudományos eredményeket és kicserélni a tapasztalatokat.


 

2009.06.05.

Máshogy is élhetünk!?

Sikeresen zárul az Echo Innovációs Műhely közösségi mediáció modellprojektje az ifjúsági bűnözés okozta települési konfliktusok csökkentése érdekében Kőszárhegyen. Az Országos Bűnmegelőzási Bizottság támogatásval megvalósult projekt átfogó célja a közbiztonság növelése volt a települési konfliktusok erőszakmentes megoldásával és az ebből fakadó feszültségek napvilágra hozásával a felszabadultabb, nyíltabb lakóközösség kialakítás volt közösségi mediációs technikák alkalmazásával. A program részeként fókuszcsoportokra, attitűdkutatásra, mediációt előkészítő képzésre, mediációra és ifjúsági közösségi programokra került sor. A programba közel 50 helyi lakos kapcsolódott be aktívan és élhette meg az erőszakmenets problémamegoldás előnyeit. A programról készült dokumentumfilm letöltehtő honlapunkról.

 


 

2009.05.28.

HEFOP tapasztalatcsere civileknek 

A Nemzeti Civil Alap támogatásával már lezárt, sikeres HEFOP pályázatokkal ismerkedhettek a régió civil szervezetei. Dunaújárosban a Európai Fejlesztésért és Tájékoztatásért Egyesület "A sikeres női vállalkozásokért Fejér megyében" HEFOP 1.3.1 programjáról, Ajkán pedig a Kristályvölgy Terület- és Vidékfejlesztési Egyesület "SZOCINNOV" Szociális partnerség az ajkai kistérségbenület" című HEFOP 2.2 projektjének létrejöttéről, eredményeiről kaptak képet a szociális célú civil szervezetek. A két fórum abban is sokat segített a mostani TAMOP pályázatok tervezéhez is.

 


2009.05.28.

 

CSR alulnézetből

 

Az Érted Veled Egyesület és az Echo Innovációs Műhely közös szervezésében a vállalkozások társadalmi felelősségvállalásáról rendeztek fórumot a régió két nagyvárosában együttműködve a megyei kereskedelmi és iparkamarákkal. A sikeres székesfehérvári fórumhoz képest a tatabányai szervezetek, vállalkozások érdeklődése már minimális volt, az pedig több mint jelzés értékű, hogy a veszpérmi kereskedelmi és iparkamara mereven elutasította a programban való közreműködést.



2009.05.19.

 

Nagy érdeklődés a Proaktív jövő műhelykonferencián

A Civil Centrum Közhasznú Alapítvány és az Echo Innováció Műhely regionális műhelykonferenciát szervezett "Proaktív jövő" címmel a Civil Szervezetek Regionális Szövetsége közreműködésvel, melynek célja a régióban az utóbbi évben készült civil stratégiák áttekintése és megvitatása volt. A konferencián közel 60 szervezet delegáltja vett részt, akik Dr. Nagy Ádám NCA startégiáról szóló előadása után megismerték Varga Andrea és Domokos Tamás előadásában a TAMOP 5.5.3. program részként készült megyei szolgáltatásfejlesztési irányokat, Kovács György az Enyingi és az Adonyi civil stratégiát, Ruff Tamás pedig a CISZ szervezeti stratégiáját mutatta be. 



 

2009.05.13.

Fogyasztóvédelmi helyzetkép készült Fejér megyében

Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi problémákról végzett lakossági kutatást Fejér megyében a „Tudástranszfer és kapacitásfejlesztés Fejér megyében a fogyasztóvédelem társadalmasítására” című TÁMOP-5.5.6-08/2-2008-0003 projekt keretén belül a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület megbízásából. A kutatás során vizsgáltuk az egyes pénzügyi szolgáltatókkal kapcsolatos lakossági bizalmat, a tipikus fogyasztói sérelmeket és attitűdöket valamint mindezek hátterét. A kutatási jelentés innen tölthető le.


2009.04.27.

 

Helyzetkép készül a megyei ifjúsági szolgáltatásokról

Az Albensis Ifjúsági Szakmai Módszertani Központ tagjaként az Echo Innovációs Műhely segíti azt a kutatási folyamatot melynek eredményeként várhatóan 2009. május végére elkészül a Fejér megyei ifjúsági szolgáltatások erőforrás és problématérképe. Ennek részeként kérdőíves vizsgálat indult az ifjúsági szolgáltatók és az önkormányzatok körében valamint több kistérségben SWOT elemzések készülnek. Már lezajlott a dunaújvárosi fórum, tervezés alatt van székesfehérvári és a sárbogárdi valamint bicskei találkozó.


2009.04.21.

 

Echo műhelykonferencia Szekszárdon

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának és az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézetnek együttműködésében megvalósuló "Szekszárdi fiatalok a bizonytalan jelenben" című kutatás beszámolójára került sor Szekszárdon. A műhelykonferencián az Echo munkatársai számoltak be az eredményekről. Elsőként Ruff Tamás adott számot a 2008-as kutatási projektről, amely alapján a szekszárdi ifjúsági koncepció kidolgozásra került. Ezt követően Macher Judit a 2001-es és a 2008-as ifjúságkutatások eredményeit hasonlította össze, végül a jelenlévőknek lehetőségük volt a felmerülő kérdéseik feltételére, és azok megvitatására. A konferencián ifjúságsegítő szakemberek és iskolák, civil szervezetek képviselői vettek részt.

 


 

2009.04.21.

Albensis tájékoztató fórum

Az Echo Innovációs Műhely, mint az Albensis Ifjúsági Szakmai Módszertani Központ konzorcium partnere és a Sziti Szociális Egyesület, mint a konzorcium vezetője tájékoztatót tartott a Fejér megyei helyi vidékfejlesztési irodák (HVI) vezetőinek az ifjúsági közösségi terek és szolgáltatások intergrálásának lehetőségeiről az 5000 fő alatti kistelepüléseken az ún. IKSZT pályázatok kapcsán. A szakmai fórumon a résztvevők megvitatták a tervezett szolgáltatások humánerőforrás és technikai igényeit illetve a módszertani segítségnyújtás legfontosabb elemeit. 

 


 


2009.04.07.

Százhalombattai kommunikációs fórum civileknek

Az Echo Innovációs Műhely civil szervezetek képviselői számára tartott kommunikációs fórumot Százhalombattán. A fórum első felében elméleti szinten tekintettük át a kommunikáció folyamatát, annak elemeit és típusait, majd a fórum hátralévő felében a jelenlévők kölcsönösen megosztották a szervezeti kommunikációval kapcsolatos saját  tapasztalataikat, illetve tanácsokat adtak egymásnak, hogy a jövőben milyen módszerekkel és eszközökkel tudják növelni ilyen irányú tevékenységeiket. 

 


 

 


2009.04.06.

Szekszárdi fiatalok a bizonytalan jelenben

Lezárult az Echo legújabb kutatási projektje, mely "Szekszárdi fiatalok a bizonytalan jelenben" címet kapta. A kutatásra Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának és az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézetnek együttműködésében került sor. Az adatfelvételt az Echo Reserach Center koordinálta, 12 iskola 700 tanulója és 34 helyi ifjúsági szolgáltató szervezet, intézmény működött benne közre. A kutatás a készülő ifjúsági cselekvési program tervezéséhez szolgáltat nélkülözhetetlen információkat. A teljes kutatási beszámoló elérhető az Intézetünk honlapján is.

 


 

 

2009.03.30.

Zöld Alma képzés a pályázatok pénzügyi elszámolásához

Zajlik az Echo Nonprofit Network Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítványának országos képzési programja az ifjúsági és civil szervezetek pályázati programjainak pénzügyi elszámolásával kapcsolatos témában. Zugor Zsuzsanna nonprofit pénzügyi vezető a múlt héten az észak-magyarországi régióban Salgótarjánban, ezen a héten az észak-alföldön Szolnokon tartott igen hasznos előadást, melyet gyakorlati helyszini konzultáció követett. A képzés áprilisban Pápán, Százhalombattán, Szekszárdon, Oroszlányban folytatódik. A program előkészítésében a CISZOK és RISZI irodahálózat segítit networkünket. 


 

2009.03.26.

Nyilvános az ESPAD 2007 kutatási jelentés

Az ESPAD kutatás célja, hogy időben és nemzetközileg összehasonlítható adatokat gyűjtsön Európa fiataljainak dohányzásáról, alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásairól, mérje a fiatalok fogyasztási szokásaiban bekövetkezett változásokat, összehasonlítsa az országonként eltérő trendeket. A négy évente zajló vizsgálatban 2007-ben 35 ország és több mint 100 ezer diák vett részt a kutatásban. A magyarországi kutatásra a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézete és az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet együttműködésében került sor. A nemzetközi kutatási jelentés mától érhető el az interneten. A legfontosabb hazai trendeket bemutató sajtóanyagot itt töltheti le.


 

 

2009.03.19.

Civil Stratégia Műhely 5/3.

A civil stratégiákat készítő nonprofit szervezetek szakmai segítésére az Echo Innovációs Műhely és az Érted Veled Egyesület által működtetett Regionális Szociális Forrásközpont megszervezte harmadik workshopját Budapesten. A workshopon Jakab Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetének oktatója a stratégiaalkotás folyamata kapcsán a helyzetelemzés, a jövőkép és célok meghatározásáról tartott elméleti és gyakorlati oktatást. A délutáni műhelymunka során a résztvevő szervezetek konkrét módszerek segítségével ismerhették meg a stratégiaalkotás ezen fázisait.



2009.03.18.

 

"Minőség a civil szolgáltatásokban" Tatabányán

A korábbi székesfehérvári és veszprémi fórumokhoz hasonlóan Tatabányán is megrendezésre került a Közép-Dunántúli Civil Szolgáltató és Tanácsadó Hálózat "Minőség a civil szolgáltatásokban" című szakmai fórum, mely a régióban működő nonprofit szervezetek minőségi változási folyamataihoz történő szakmai segítségnyújtást célozta. A fórumon Szabó Kálmán, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület (EFQM Magyar Nemzeti Partnerszervezete) ügyvezetőjének interaktív előadása segítette a szervezeteket abban, hogy átgondolják saját szolgáltatásuk, tevékenységük struktúráját és céljait. A résztvevők aktívan megosztották egymással korábbi szakmai tapasztalataikat, illetve tanácsokat adtak egymásnak a minőségbiztosítási szempontok kialakítása céljából. 

 


 

2009.03.13.

Lezárult a CISZ projektgeneráló képzése

A Civil Szervezetek Regionális Szövetsége (CISZ) által szervezett 3 napos projektgeneráló képzésen 14 civil szervezet vett részt a közép-dunántúli régióból. A résztvevők az erősen gyakorlatorinetált program során Domokos Tamás (Echo Survey Institute) vezetésével a projekt fogalmával, szerkezetével és a kapcsolódó igényfelméréssel ismerkedtek meg, Elekes Zsuzsa (CISZ) a projektírás rejtelmeibe és projektek pályázattá formálásába vezette be a résztvevőket, míg Zugor Zsuzsanna (Echo Innovációs Műhely) a projektek kapcsolódó költségtervezést segítette annak érdekében, hogy az aktuális NCA szakmai kollégiumi kiírásokhoz igazodó programok kerüljenek benyújtásra.


 

2009.03.12.

Elindult a civil képzési igényfelmérés régiónkban

A Majki Népfőiskolai Társaság, illetve a Közép-dunántúli Képzők Köre megbízásából az Echo Innovációs Műhely kutatást végez Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben a civil szervezeteknek nyújtandó képzési szolgáltatásokkal kapcsolatos igényekről. Kérjük, hogy az itt található kérdőív kitöltésével segítse a régióban működő civil képző szakembereket abban, hogy a civil szervezetek igényeihez leginkább illeszkedő képzési programokat hirdethessenek meg. A válaszadás mindössze 10 percet vesz igénybe, ugyanakkor a kapott válaszok alapján a régió civil képzési palettája jelentősen módosulhat a valós igények irányába.

 


 

2009.03.05.

Kőszárhegyi civil fórum a közösségi szolgáltatásokért

Az önkormányzat és a civil szervezetek tevékenységének összehangolásáról tanácskoztak a kőszárhegyi szervezetek küldöttei. A fórumon Kovács György, a Echo Innovációs Műhely által működtetett Közösségi kezdeményezések szakmai segítő hálózat fejér megyei szervezetének vezetője, valamint Domokos Tamás szociológus segítségével ismerhették meg a résztvevők az önkormányzati feladatellátás azon elemeit, amelyekben a civil szervezetek közreműködése sokszorosára növelheti a közösségi szolgáltatások hatékonyságát.A meghívott szakértők rávilágítottak arra, hogy azok a szervezetek tudnak igazán nagy közösségi eredményeket felmutatni, amelyek saját tevékenységüket összehangolják más szervezetek és az önkormányzat munkájával. A tanácskozás kiemelt figyelmet fordított a közösségi szolgáltatások működtetéséhez elérhető pályázati forrásokra, amelyek megszerzéséhez ugyancsak indokolt a szervezetek munkájának összehangolása.


 

2009.03.04.

Fókuszban a Minőség!
A Fejér megyei civil szervezetek közül sokan voltak kíváncsiak a Közép-Dunántúli Civil Szolgáltató és Tanácsadó Hálózat "Minőség a civil szolgáltatásokban" című szakmai fórumára, mely a régióban működő nonprofit szervezetek minőségi változási folyamataihoz történő szakmai segítségnyújtást célozta. Domokos Tamás, az Echo Nonprofir Network módszertani igazgatója bevezetőjében röviden bemutatta a "Dominó" című TÁMOP programot, mely a Fejér megyei civil szervezetek számára nyújt komplex szervezetfejlesztési szolgáltatásokat. Ezt követően Szabó Kálmán, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület (EFQM Magyar Nemzeti Partnerszervezete) ügyvezetőjének interaktív előadása segítette a szervezeteket abban, hogy átgondolják saját szolgáltatásuk, tevékenységük struktúráját, célját.

 


 

2009.02.26.

Civil Stratégia Műhely 5/2.

A civil stratégiákat készítő nonprofit szervezetek szakmai hálózatában résztvevő tagok számára szervezett workshopot az Echo Innovációs Műhely és az Érted Veled Egyesület által működtetett Regionális Szociális Forrásközpont Székesfehérváron. A workshopon Jakab Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetének oktatója az üzleti szférában alkalmazott startégiaalkotás folyamatát mutatta ba a civil szervezeti adaptációs lehetőségekre koncentrálva. A délutáni műhelymunka során a résztvevő szervezetek aktuális startégialakotási problémáikat vitatták meg.


2009.02.23.

Elindult a CISZ stratégia tervezése

A Civil Szervezetek Regionális Szövetsége (CISZ), a közép-dunántúli régió egyik legnagyobb civil szervezete az utóbbi évben komoly átalakuláson ment keresztül, ám a megújulás még nem ért véget. Az Echo Innovációs Műhely szakértőinek közreműködésével a Nemzeti Civil Alapprogram támogatása mellett ezen héten indult el a CISZ 2020-ig szóló középtávú startégiai tervezés folyamata. A tagszervezetek és a külső partnerek, valamint a helyi és regionális intézmények, hatóságok véleményének megismerésével zajló tervezési folymat végén a közgyűlés hagyja majd jóvá a szervezet startégiáját és az új működési szabályzatot valamint szervezeti struktúrát.


 

2009.02.16.

Közbeszéd a romákról -  vitaest

A Szűcs Jenő Népfőiskolai Társaság második nyilvános vitaestjét "Közbeszéd a romákról - avagy egy téma, amihez mindenki ért!?" címmel 2009. február 16-án tartotta Székesfehérváron, a Mokka kultúrkávézóban. A rendezvényen a romák/cigányok kulturális sajátosságaival és a róluk szóló közbeszéd természetével foglalkoztunk. Bakos István romológus előadása után a résztvevők a probléma helyi vonatkozásától időben és térben is eltávolodva, sajátos társadalmi és történeti perspektívába igyekeztek helyezni romák/cigányok életével kapcsolatos közbeszéd összetevőit. A tendencia oda vezet, hogy a roma/cigány integrációval foglalkozó szakemberek munkája egyre nehezebb: szélsőséges, pro és kontra alakuló vélemények, terhelt, információ-hiányos és egyre alacsonyabb szintű közbeszéd alakult ki az utóbbi években.


2009.02.12.

Közösségi mediáció modellprojektet indítunk Kőszárhegyen

 

Az Országos Bűnmegelőzési Bizottság támogatásával közösségi mediáció modellprojektet indít az ifjúsági bűnözés okozta települési konfliktusok csökkentése érdekében Kőszárhegyen az Echo Innovációs Műhely és Köszárhegy Község Önkormányzata. A projekt átfogó célja a közbiztonság növelése az ifjúsági roma bűnözés okozta települési konfliktusok erőszakmentes megoldásával és az ebből fakadó feszültségek feltárásával, valamint a felszabadultabb, nyíltabb lakóközösség kialakítása a közösségi mediációs technikák alkalmazásával. A három hónapos, 2009. május 15-ig tartó kíséreti projektben az Önkormányzati partnerségen túl, részt vesznek kutatók, mediátorok, romológusok és közösségfejlesztő szakemberek egyaránt.



2009.02.05.

Drop-in szolgáltatás a Zöld Almánál

Sikeresen pályázott a Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány a Drop-in szolgáltatás beindítására. A program célkitűzése azon szerhasználó fiatalok elérése, akik az ellátó rendszerbe nem kerülnek be, hiszen nincs is betegségtudatuk, illetve nem érzik problémának szerhasználatukat. Ezen fiatalok számára a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal és az Alba Plázával együttműködve az Alapítvány munkatársai a székesfehérvári Alba Plázában alakítanak ki egy helységet, ahová fiatalok beeshetnek, ihatnak egy teát, kérdéseikre választ kapnak, bekapcsolódhatnak programjaikba, ventillálhatnak, és egyéb egészségügyi illetve szociális szükségletükhöz megfelelő információt kaphatnak naponta 14-19 óra között. 


2009.01.29.

Iskola és társadalom 2008

Az ELTE, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem szociológiai műhelyei, illetve az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet megismételte a három évvel ezelőtti "Iskola és társadalom" elnevezésű széleskörű kutatási programot. A program keretében több mint 6000 középiskolás került megkérdezésre, amelynek során a diákok demokrácia felfogását vizsgálták a kutatók. A tizenévesek továbbra is a magánélet védelmét tekintik a demokrácia elsődleges funkciójának, a kisebbségek jogainak védelmét a demokrácia legkevésbé jelentős elemének tartják, jelentős mértékben intoleránsak is a kisebbségekkel szemben. A kutatásról ma tartottak sajtótájékoztatót Budapesten a kutatóműhelyek képviselői.

 

 


 

2009.01.24.

Évnyitó értekezlet Velencén


Az Érted Veled Egyesület stratégiai partnereinek részvételével hasznos munka zajlott a hétvégén a Velencei-tó mellett. A meghívott szervezetek egyeztették a 2009. évre tervezett szakmai programjaikat valamint megvitatták a közép-dunántúli régió civil szektorának fejlesztésével kapcsolatos lehetséges stratégiai irányokat annak érdekében, hogy az idénre tervezett civil pályázati forrásokat a leghatékonyabban tudja a régió felhasználni. A tanácskozáson a vendéglátó Forrásközponton túl részt vett az Albensis Ifjúsági Módszeratni Központot is működtető Sziti Szociális Egyesület, a Civil Szervezetek Regionális Szövetsége vezetése, a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat KD Riszi irodavezetője, az Echo Innovációs Műhely és az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet vezetői, a közép-magyarországi régió civil tanácsadó hálózatát működtető Szülők Fóruma Egyesület, valamint az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány. 

 


 


2009.01.21.

Elindult a Civil Stratégia Műhely

 

 

Az Echo Innovációs Műhely és az Érted Veled Egyesület - Közép-dunántúli Regionális Szociális Forrásközpont a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával hozzálátott a civil stratégiákat készítő non-profit műhelyek szakmai hálózatának kialakításához. Az első workshopon négy régióból hét olyan civil szervezet vett részt, amely évek óta foglalkozik ágazati illetve területi civil stratégiák készítésével. A műhely tanácskozáson résztvevők első alkalommal a stratégiai tervezést megelőző helyzetfeltárás módszertani kérdéseit vitatták meg. A műhelymunkák tematikája elérhető a Echo Network Szakmai Fórumok naptárában.

 


 

2009.01.10.

IIS konferencia felhívás


“Sociology at the Crossroads” címmel 2009. június 11-14. között tartja 39. világkonferenciáját Jerevánban az International Institute of Sociology (IIS). A konferencián az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet "The Corporative Mechanisms in the NGO Interest Representation in Eastern Europe" címmel szervez szekciót, melyen 4-6 tudományos előadás megtartására lesz lehetőség. A konferenciára az angol nyelvű előadás absztraktokat február 28-ig várják a szervezők.

 



 

 

 

 



Az Echo Nonprofit Network korábbi híreit az alábbi archivumokban érheti el:

Hírek, közlemények - 2008

Hírek, közlemények - 2007


Hírek, közlemények - 2006

 

 

 

Oldal nyomtatása