Hírek 2006

 

2006.12.21.

Echo Network évzáró

Az Echo Network szervezetei, az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány, az Echo Innovációs Műhely, az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet és a Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány munkatársai közös évzáró-évértékelő megbeszélésen vettek részt. Domokos Tamás módszertani igazgató értékelésében elmondta, hogy a sikeresen lezárt nagy pályázati programok (Generátor, Szurikáta, Leader), a Network által szervezett konferenciák, képzések és a professzionális módon megvalósított kutatások jó alapot szolgáltatnak arra, hogy az Echo Network tagintézményei jövőre is a régió kiemelt civil szervezeteként szolgálják a társadalmi jelenségek vizsgálatát és a fejlesztő munkát. Ruff Tamás ügyvezető igazgató szólt a személyi változások és a Forgó utcai irodaház munkaszervezeti átalakításának pozitív hatásáról. A tanácskozáson megfogalmazódott, hogy 2007-ben erősíteni kell a networkhöz kapcsolódó önkéntes munkát és a nemzetközi partnerséget valamint a jelenleginél intenztívebb publikációs aktivitás várható el. A pénzügyi tájékoztató alapján az Echo Network várható éves közhasznú tevékenységi bevétele 70 millió forint körül lesz, ami a tavalyival megegyező, ám idén arányait tekintve megnőtt a pályázati források részesedése, ami hosszú távon rontja a fenntarthatóságot. 2007 az Echo Network életében az idei változások után reményeink szerint a "Stabilitás Éve" lesz.

 


2006.12.18.

Kistérségi civil együttműködések 2007-2013

A Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával induló kutatásunk célja a Közép-Dunántúli Régióban létrejött együttműködések 2007-2013 közötti időszakra tervezett kistérségi kapcsolatainak elterjedettségének minőségi és mennyiségi elemzése. Vizsgáljuk a régióban az Equal, Leader, Urban, Interreg, Phare programokba korábban bekapcsolódott szervezetek szakmai együttműködéseit a 2000-2006 közötti időszakban, majd az eddigi jellemzőik alapján többdimenziós klaszterezéssel kialakított modell-kistérségekben elemezzük a következő 6 évre vonatkozó terveket, attitűdöket, szándékokat.


2006.12.15.

Új szolgáltatás a Zöld Almánál!

Az Echo Network Tagjaként működő Székesfehérvári Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány a szenvedélybetegek közösségi ellátását indítja 2007. január elsejével. Ennek részeként hivatalos működési engedély alapján önismereti csoportok szervezése, kortár-segítő képzés, filmklub, túra, kirándulások, előadások, party service, alternatív szabadidős programok szolgálják az alapítvány céljainak elérését. A célok közül a legfontosabbak: elősegíteni, hogy Székesfehérvár város és vonzáskörzete hátrányos helyzetű csoportjainak társadalmi helyzete javuljon,  valamint, hogy a város és környéke drogellenes stratégiája minél hatékonybban és eredményesebben valósuljon meg.


2006.12.14.

Sikeres zárókonferecia

Az Innovációs Műhely a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség megbízásából " Helyi Közösségi Kezdeményezések fejlesztése" képzési programot folytatott a 2006-os évben, közel 100 hallgatóval. Ennek zárókonferenciájára került sor december 14-én Székesfehérváron. A konferencián előadások hangzottak el a kistérségek együttműködésének lehetőségeiről az Európai Uniós támogatások tükrében a vidékfejlesztés céljainak megvalósításában. Választ kaptunk arra, hogy milyen szerepe van az Echo Network részként működő Agóra Vidékfejlesztési Alapítványnak és a KDRFÜ-nek ezen együttműködés elősegítésében. Előadó volt  Székely Nóra a KDRFÜ programmenedzsere, Jávor Károly VÁTI igazgatója, Balogh Attila az OFA EQUL Nemzeti Programiroda-programigazgatója, Labbancz Mariann az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakmai főtanácsadó és Bauer Zsolt Agóra Alapítvány programkordinátora. A programot a képzés folyamán elkészített projektek bemutatása zárta. A konferencián elhangzott előadások a KDRFÜ és az Echo Innovációs Műhely honlapján is megtalálhatók.

 


2006.12.13.

2007 első negyedév kutatási tervei

Elindultak az előkészületek a 2007 éveben sorra kerülő ESPAD kutatáshoz. Januárban indul a preteszt, a teljes nagymintás adatfelvétel várhatóan február-március hónapokban zajlik. További információk elérhetők itt.
Várhatóan februárban kezdődik el Térségi Civil Kerekasztal kutatásunk, melynek során esettanulmány keretében vizsgáljuk meg a különböző civil érdekegyeztető fórumok elmúlt két éves működését.
Hamarosan, legkésőbb januárra lezárjuk a Fehérvári Polgár című Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával havonta megjelenő lap tartalomelemzését.

 


2006.10.16.

Hamarosan indul az E.K.I.

2006 október 27. Murányi István előadásával kezdetét veszi az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet szervezésében az Echo kutatásmódszertani Iskola! Várjuk minden kedves érdeklődő jelentkezését! (Letölthető részletes program és jelentkezései lap!)

 


2006.09.30

Véget értek a Phare programok

Az Echo Network tagjaként működő Echo Innovációs Műhely az elmúlt év során két Phare ACCESS programban dolgozott melyek szakmai része hivatalosan véget ért az ősz beköszöntével. A Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetségével közössen bonyolított demokrácia fejlesztő programunk szakmai beszámolója valamint a helyi demokráci audit jelentések is felkerültek honlapunkra, a Szurikáta program alatt érhetők el.

 


2006.08.31

Élménybeszámolók a nyári programokról

Felkerültek honlapunkra a nyári programok élménybeszámolói a résztvevők szemszögéből! Az írások elolvashatók a Zöldalma honlapján a programok menüpont alatt, egyelőre még csak kettő van fent (Kortárs-tábor és a hamburgi út), hamarosan azonban teljes lesz a kép!

 


 

2006.08.31

Hamburg
CUP OF GOOD HOPE, 2006. július 2-10.
Nemzetközi ifjúsági program a foci és a tolerancia jegyében

Az Echo Innovációs Műhely és a Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány kortárssegítőiként vettünk részt egy nemzetközi ifjúsági programon Hamburg városában, mely szervesen kapcsolódott a Futball Világbajnoksághoz. Négy önkéntes kortárssegítőt vittem magammal, pontosan két fiút és két lányt. A fiataloknak már a program előtt feladatokat kellett megoldaniuk, és felkészülni a programra. A helyszínen különböző interkulturális programokban vehettünk részt 13 ország fiataljaival együtt, illetve egy kicsi nemzetközi futballbajnokság részesei is lehettünk. Miután kortárssegítőink nem focisták, így nem az elsők között végeztünk, de valójában a program koncepciója sem a nemzetközi fociklubok megversenyeztetése volt, hanem a sport általi nevelés, a tolerancia, és a játék. Ott lehettünk Hamburg Főterén a Fun Festen és szurkolhattunk 250 ezer emberrel a Németország-Portugália mérközést nézve kivetítőn. Nagy élmény volt számunkra ez az út, melyet Székesfehérvár Város Önkormányzata is támogatott.
Párkányi András

 


 

2006.08.30

Kutatási hírek

- "Lakossági kutatás a panel lakóházakban élőkről" címmel elindítottuk legújabb kérdőíves felmérésünket a városban. A panelházakban lakó fehérváriak nagyon sok szempontból sajátos helyzetben vannak. A kutatással célunk az, hogy életkörülményeiket, lakókörnyezetükkel kapcsolatos elégedettségüket, környezeti érzékenységüket, migrációs szándékaikat felmérjük, és tudományosan vizsgáljuk.

- Együttműködve az Echo Innovációs Műhely "Szurikáta" programjával hamarosan elkészül a középiskolás fiatalok demokráciaismeretével, politikai érzékenységük mérésével kapcsolatos kutatási beszámolónk, amely egy 2005 őszi országos kutatás fehérvári eredményeinek elemzésére épül.

- Jelenleg szakmai lektorálás alatt áll az Intézet
Echoes sorozatának legújabb darabja, amely a "Droghasználó fiatalok kapcsolatháló elemzése" címen fog megjelenni ősszel honlapunkon. A dolgozat egy középiskolai évfolyam kapcsolathálójának vizsgálatára koncentrál, elsősorban az elemzési eljárás bemutatására, és a szociális kapcsolatok valamint a drog közötti vélt vagy valós összefüggések feltárására.

 


 

2006.08.30.

Gyűlnek a civil nyilatkozatok

Az Echo Network részeként működő Echo Innovációs Műhely és pályázati partnere a Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége a "Helyi domokrácia erősítése Székesfehérváron" Phare program részeként a város közéleti szereplőit arra kérte, hogy a helyi viszonyok átláthatósága érdekében nyilatkozzanak arról melyik ki melyik civil szervezetben milyen szerepet vállal. Eddig 17 jeles fehérvári személyiség tett ilyen nyilatkozatot, ezzel is kiállva a helyi demokrácia fontossága mellett. Köszönjük!

 


 

2006.07.31.

Sikeres Echo nyári táborok

Az Echo Networkhoz tartozó szervezetek idén is több témában szervezetek tematikus nyári táborokat. A Zöld Alma Egészégfejlesztő Alapítványunk az önkéteseinek és kortárs-segítőink részvételével 20 gyermeknek szerveztek életmód tábort, az Echo Innovációs Műhely a Phare Generátor program keretén belül szervezett állami gondozott fiatalok részére tábort (Kemencés tábor) illetve Légy önmagad! címmel túlsúlyos székesfehérvári gyermekeknek szervezett sikeres napközis tábort 2006. júliusában valamint sor került a III. Társadalmi Egész-ség táborunkra is közel 200 fiatal részvételével a szokásos velence tavi helyszínen. A táborok a Mobilitás, az Európai Unió és a Fejér Megyei Önkormányzat támogatásával valósultak meg.

 

 


 

2006.06.15.

Telefonos kutatás a székesfehérvári demokráciáról

Az Echo Innovációs Műhely megbízásából az Echo Research Center (ERC) munkatársai 400 fős telefonos közvélemény-kutatást végeznek 2006. június 15-20. között a székesfehérvári lakosok körében. A kutatás során arra a kérdésre keressük a választ, hogyan ítélik meg a lakosok az önkormányzat működését, mennyire tartják befolyásmentesnek a helyi médiumokat illetve mit gondolnak a helyi demokráciáról, annak intézményeiről. A kutatás során a lakosoktól ötleteket és javaslatokat gyűjtünk arra vonatkozóan is, hogy a jövőben milyen helyi témában kellene társadalmi vitákat és szorosabb önkormányzati-lakossági egyeztetést folytatni a közvetlen demokrácia jegyében. A kutatásról bővebb információval szolgál: Domokos Tamás, ERC módszertani igazgató az Intézet címén.

 


 

 

2006.06.14.

Észak-erdélyi terepen az Echo

Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet a kolozsvári székhelyű Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel kötött megállapodása értelmében hivatalosan is bekapcsolódott abba a nemzetközi kutatási programba, amely hosszú távon fogja vizsgálni az észak-erdélyi autópálya társadalmi, gazdasági és környezeti hatását. Intézetünk a program empirikus kutatásmódszertani hátterét biztosítja szakértelmével és munkatársaink egy évtizedes tereptapasztalataival. Jelenleg a program demográfiai-szociológiai munkacsoportjának 2000 háztartásra kiterjedő őszi kérdőíves vizsgálatának tesztelése zajlik Kolozs megyében. A kutatásról bővebb információval szolgál: Szenkovics Dezső kari titkár a Sapientia Egyetem (www.sapientia.ro) és Ruff Tamás igazgató az Echo Network címén.

 


 

2006.06.07.

Dobbantó 2006. június 16-17. Bőrgyár

A két évvel ezelőtt megrendezett „Dobbantó” folytatására kerül sor, június 16-án és 17-én a Bőrgyár területén. Helyi középiskolás kortárs-segítők ismét olyan fiatalokat hívtak el az eseményre, akik a zene, tánc, extrém-sport - és még sorolhatnánk- valamelyikében tehetségesek. Ezen a két napon, megmutathatják, mennyit fejlődtek, az elmúlt két év alatt…..

A program színes, a pénteki napon extrém sport, koncertek, elektro party várja az érdeklődőket. Szombaton a „szigetek” délutánja tarkítja a rendezvényt. Találkozhatunk itt többek között, sport-, egészség-, zaba-, tánc-, drámaszigettel. Az esti órákban koncertek várják a szórakozni vágyókat.

Mindkét napon jelen lesznek a Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány kortárs-segítői party service szolgáltatással, melynek célja, elérni azokat a szórakozni járó fiatalokat, akiknek valamilyen káros szenvedélyük van. A party service szolgáltatás során információval látják el a bulizós fiatalokat, kortárssegítők bevonásával.

További információ kérhető  
Láng Mária sajtóreferenstől az Echo Network címén. Tel:+36 22 314-123, Fax: +36 22 379 - 622, Mobil: +36 30 33 44 046
email: marcsi.lang@echosurvey.hu

 


 

2006.06.02.

Képzési program indul a helyi civil kontroll erősítése érdekében

Az Echo Innovációs Műhely szervezésében a Phare 2003/004-02-02-0039 keretén belül az Európai Unió és ICSSZEM társfinanszírozásával, a Nemzeti Civil Alapprogram és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával képzési program indul a helyi demokratikus deficit csökkentése érdekében civil szervezet számára.   

 

A 2006. június 6-18. között megvalósuló 30 órás képzés célja, hogy erősítse Székesfehérváron az önkormányzati munka és döntéshozatali eljárás civil (lakossági) kontrollját. Ennek részeként szakmai előadásokra és gyakorlati célorientált képzésre kerül sor, mely során a résztvevő civil szervezetek, aktív állampolgárok, önkéntesek megismerik a civil kontroll jogi alapjait, a civil érdekegyeztetés különböző technikáit, a nyomásgyakorlás és az alternatív nyilvánosság-szervezés különböző módszereit. A képzés négy csoportban zajlik, közös plenáris előadásokkal és specifikus gyakorlati munkával.

Jelentkezni a Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetségénél lehet a következő címeken: Bán Tímea, 8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. I./124. Tel./Fax.: 22/506-186, 506-187  E-mail: civil@cisz.huHonlap: http://www.cisz.hu/

 


 

2006.05.29.

 

Ne HIV-d ki a sorsot! - Ismét képez a Zöld Alma

Az Echo Network tagjaként működő Székesfehérvári Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány az utóbbi időben egyre több programot indít a fiatalok érdekében. Drog kortársképzések, különböző megmozdulások, rendezvények, s 2 hónapja Party Service színesíti az önkéntesek és az érdeklődők életét.

Június 9-én
– fehérváron szinte egyedülállóan- HIV/AIDS képzést indítanak, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a szexualitás fogalomkörével, a vírussal és a betegséggel, a megelőzésekkel, a párkapcsolatok kialakulásával, és a szexuális úton terjedő nemi betegségekkel. Szó lesz még a melegekről, és társadalmi helyzetükről, a szexuális zaklatásokról és a statisztikákról is. A tréninget irányított viták, egyéni feladatok színesítik majd.

Akik a két napos képzésen részt vettek, és szombaton sikeres „vizsgát” tettek, lehetőséget kapnak iskolai prevenciók tartására is.


 

2006. 05. 19.

 

MEGHÍVÓ,

a "Szurikáta" program részeként a PHARE ACCESS 2003/004-02-02-0039 program keretében megrendezésre kerülő „Civil Híd” fórumsorozat május havi programjára.
 
Helyszín: ECHO NETWORK, Székesfehérvár Forgó u. 15.
Időpont
: 2006. május 24. (szerda) 16.30 -18.30-ig.
Meghívott vendég
:
Dr. Orcsik Anna Mercédesz - Schiller Nemzetközi Akadémia Igazgatója

Előadás címe: Lobbizás Brüsszelben

A fórumsorozat megvalósításában együttműködő partnerek:
• Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége
• Echo Network
• Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kommunikációs és Civilkapcsolatok Irodája

 


 

2006.05.10.

 

MEGHÍVÓ

Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet, tisztelettel meghívja Önt:

A kisgyermekes nők munkaerő piaci esélyei a jogszabályi és a társadalmi változások tükrében szakmai tanácskozásra
Időpont
: 2006. május 31. (szerda)
Helyszín:
Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Európa terem
              8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

Előadók: 
Márton Zoltán: Nyitó beszédet mond
Dr. Tausz Katalin:
Kisgyermeket nevelő szülők társadalmi- gazdasági helyzete és a munkavállalással kapcsolatos aspirációi 
Szűcs Ildikó: A kisgyermekes nők belépési esélyei a munkaerőpiacra- egy kutatás tapasztalata
Fehér János: Esélyegyenlőség: családi élet és a munkavállalás összehangolása
Máté Ferenc: Fejér Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége a kismamák foglalkoztatása érdekében
Petróczi Ferenc:
A kisgyermekes nők munkavállalásának alternatív formái

 


 

2006.04.15.

 

Helyi közösségi kezdeményezések fejlesztése képzési program

A KDRFÜ ROP 3.1.3 programjához kapcsolódó 40 órás képzés során a résztvevők elsajátítják a helyi közösségi kezdeményezések támogatásának módszereit, megismerik az EU közösségi kezdeményezéseket és támogatási formákat a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozóan. A térítésmentes képzés Veszprém, Sárbogárd, Ajka, Komárom, Gárdony kistérségekben zajlik civil szervezetek, önkormányzati intézmények és vállalkozások képviselői számára.

Érdeklődni és jelentkezni az Echo Innovációs Műhelynél május 2-ig lehet még a 22/502-276 vagy a 70/608-0425 számon.

 


 

2006.03.29.

"TISZTA – KÉP" Mentálhigiénés szervezetek I. Országos konferenciája

Az Echo Innovációs Műhely Tiszta –Kép mentálhigiénés konferenciát szervez, melynek időpontja: 2006. április 12. 9: 30 -15: 30-ig.

Konferenciánk célja az ország különböző területein civil kezdeményezésként létrejött mentálhigiénés nevelési-oktatási programok összefogása, tapasztalatok és módszerek megosztása. Szeretnénk lehetővé tenni a tisztán látást a mentálhigiénés szervezetek körében, feltárni a hiányosságokat, megvizsgálni a mentálhigiéné megvalósulási területeit, és mindezt összehozni a képzésben kompetens személyek elképzeléseivel, koncepcióival.

Előadók:
- Dr. Felvinczi Katalin ICSSZEM Kábítószerügyi Koordinációért Felelős Miniszteri Biztos
- Stemler Mihály mentálhigiénikus, diáktanácsadó, addiktológiai konzultáns
- Gábor Edina Országos Egészségfejlesztési Intézet megbízott főigazgatója
- Németh Ferenc Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának elnöke

Helyszín: Hunguest Hotel Rege/Hotel Rege Konferencia terme, 1021 Budapest, Pálos u. 2.

További információ:  Láng Mária, sajtóreferens/képzési referens, Tel:+36 22 314-123 Fax: +36 22 379 - 622, Mobil: +36 30 33 44 046,
email: marcsi.lang@echosurvey.hu

 

 


 

 

 

2006.03.29.

MEGHÍVÓ

Az Echo Innovációs Műhely a "Generátor" (- komplex fejlesztő- projekt állami gondozott fiatalok részére) részeként,
2006. március 30-án (csütörtökön) 9: 00- 15: 00ig, szakmai szimpóziumot tart Innováció a gyermekvédelmi támogatás rendszerében, címmel.

Témák:
- Gyermekvédelmi támogatásban nevelkedő fiatalok nemzetközi ifjúsági projektekben való részvétele
- A hosszú távú segítségnyújtás, mentorálás lehetőségei
- A gyermekvédelmi támogatásban nevelkedő fiatalok aktivizálásának módszerei

A szimpózium célja egy nyitott, konstruktív légkörű tér létrehozása, amely a szakmai ismeretek bővülése mellett, megalapozhatja a helyi szakemberek későbbi fejlesztő munkáit is.

Helyszín: Echo Network képzési terem, 8000 Székesfehérvár, Forgó u. 15.
További információ: Email:
ibakos@echosurvey.hu, Tel: +36 22 502 -276

 


 

2006.03.22.

Sajtótájékoztató

Az Echo Innovációs Műhely 2006. március 23-án (csütörtökön) 15.30 órakor tartja sajtótájékoztatóval egybekötött önkéntes iroda átadását!

Az Echo Innovációs Műhely ifjúsági programjai és a Székesfehérvári Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány kortárssegítő tevékenysége elérkezett arra pontra, hogy lehetővé vált a képzett önkéntesek pozíciójának rögzítése (szerződés -kötés) , melyet immáron a törvényi háttér is támogat. Ezért hoztunk létre egy önkéntes irodát, melyet csütörtökön ünnepélyes keretek között adunk át, valamint szerződést kötünk önkénteseinkkel.

A helyszín: Echo Network
8000, Székesfehérvár, Forgó utca 15.
2. emelet, képzési terem

További információ:
Láng Mária
sajtóreferens
Mobil:06 30 33 44 046
Email: marcsi.lang@echosurvey.hu


 

 

2006.03.17.

M E G H Í V Ó

A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület tisztelettel meghívja az érdeklődőket
A magyar állami gondoskodásban élő gyermekek Európai Uniós jövője, gyermeknek jogában áll családban élni? címmel, a Szabadművelődés Házában Székesfehérvár, Fürdő sor 3. színházterem 2006. március 29-én szerdán 9.30 órai kezdettel megrendezésre kerülő Gyermekvédelmi szakmai tanácskozásra, mely egyben az egyesületünk által működtetett Nevelőszülők klubjának találkozója is.

A szakmai nap programja:

9.30 – 10.25: Gyermekek után járó ellátások és ezek változásai 2006-ban
Előadó: Forgó Györgyné Erzsike, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Tájékoztatási főosztályvezetője

10.30 – 11.10: A problémakezelő gyermekvédelem feladatai és intézményei
Fejér Megyében.
Előadó: Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Tegyesz vezetője

11.15 – 12.30: Otthont nyújtó ellátási formák hazánkban, mint Eu tagállamban
(nevelőszülő, gyermekotthon, speciális otthonok, lakásotthonok).
Előadó: Gáspár Károly , az IcsSzE Minisztérium Ifjúságvédelmi főosztályvezetője

12.30 - A meghívott szakértőktől válaszokat kaphatunk aktuális kérdéseinkre


Kérjük a felsorolt témák iránt érdeklődőket, hogy előzetesen jelezzék részvételüket (esetleges kérdéseiket) a 30-9069148-as telefonon, a 22-440421-es telefaxon, illetve a moha10@datatrans.hu e-mail címen.

 


 

2006.03.03. Diákújságíró képzés

Ingyenes diákújságíró képzést indít fiataloknak az Echo Innovációs Műhely

Az Echo Innovációs Műhely a kommunikáció és újságírás iránt fogékony 15-21 év közötti fiataloknak szervez képzést a Hang(ok)oskodó projekt keretein belül. Az ingyenes képzésre jelentkezők első ízben egy elméleti alapképzésben részesülnek, melyen elsajátíthatják az újságírói műfajok jellemvonásait. A résztvevők többek között megtudhatják, hogy mi a különbség hír és tudósítás között, vagy hogy hogyan kell interjút készíteni. A képzés nagy hangsúlyt fektet az olyan műfajok ismertetésére, amelyen keresztül saját nyelvezetükben publikálhatják korosztályuk problémáit, illetve sajátos világképüket a fiatalok. A képzés során a fiatalok bepillantást nyerhetnek egy online- és egy rádió szerkesztőségének világába.
A képzés második felében a hallgatók megvalósítják a projekt célkitűzését és létrehoznak egy multimédiás cd-n terjeszthető újságot. A hordozóra a résztvevők által kiválasztott témákból kerülnek fel cikkek, amiket ők maguk írnak meg a tanfolyam tananyagára alapozva.

 

További információ és jelentkezés, Láng Mária sajtóreferensnél:

-
email: marcsi.lang@echosurvey.hu  
- t
el: +36(22)502-276

 

 


 

2006.02.23.  MEGHÍVÓ

Szeretettel várunk minden kedves civil szervezeti vezetőt és képviselőt, valamint a civil szféra iránt érdeklődőket a „Civil Híd" fórumsorozat március havi programjára.

A téma: Civil kommunikáció – civil szervezetek és a helyi média kapcsolata

 

Időpont: 2006. március 1. (szerda) 16.30-18.30-ig.
Helyszín:
Viktória Rehabilitációs Központ
               Székesfehérvár, Erzsébet u. 20. (bejárat a Lövölde köz felől)

A fórumsorozat március hónapban a Civil Kommunikáció rejtelmeit kívánja feltárni. Vitaindítóként néhány gondolat:
- A hatékony kommunikáció kölcsönös előnyei, avagy hogyan tovább civilek
- Miben tudja segíteni a kommunikáció a civilszféra fejlődését Székesfehérváron
- Internet?! - a nyilvánosság új eszköze, számos program sikeres kommunikációja


Meghívott vendégek:
• Bácskai Gergő – www.szekesfehervar.hu
• Kovalcsik Katalin, újságíró – Fejér Megyei Hírlap
• Vakler Lajos – Fehérvár TV
• Stettler Zsuzsanna, sajtóreferens – Székesfehérvár M J V Önkormányzata Kommunikációs és Civilkapcsolatok Iroda
• Hock Tamás, újságíró – Vörösmarty Rádió
Moderátor: Bán Tímea – Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége

A Civil Híd fórumsorozat legközelebb a szokott időben, a hónap első szerdáján, 2006. április 5-én, a Civil szféra és a gazdasági szféra kapcsolata Székesfehérváron témával jelentkezik.

A fórumsorozat megvalósításában együttműködő partnerek:
• Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége
• Echo Network
• Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kommunikációs és Civilkapcsolatok Irodája

 

 


 

2006. 02. 23. MEGHÍVÓ

Tisztelettel meghívjuk Önt a Közép-dunántúli Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés könyvbemutatójára,
amelyet a Mobilitás Közép-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda megbízásából és közreműködésével az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet készített el.


A kutatás jelentősége nemcsak abban merül ki, hogy először készült az egész régiót lefedő ifjúsági helyzetelemzés, hanem a Nemzeti Fejlesztési Terv II. bizonyos operatív programjaihoz szolgáltat regionális információkat a közép-dunántúli ifjúsági intézményekről, átfogó képet ad a régió fiataljainak helyzetéről, lehetőségeiről, melyek ismeretében fejlesztési irányvonalak fogalmazhatóak meg.

A könyvbemutatót vezeti: Öcsi József irodavezető, Közép-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda
A bemutatón részt vesz: Ruff Tamás ügyvezető igazgató, Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet

Időpont: Február 28. kedd 14.00
Helyszín: Kodolányi János Főiskola „A” épület, könyvtár
Székesfehérvár, Szabadságharcos út 56.
A szervezésben segítségünkre volt:
Kodolányi János Főiskola Hallgatói Önkormányzata

További helyszínek és időpontok:
Időpont: Március 1. szerda 14.00

Helyszín: Veszprémi Egyetem „B” épület, konferenciaterem
Veszprém, Egyetem u. 10.
A szervezésben segítségünkre volt:
Veszprémi Egyetem Karrier Iroda

Időpont: Február 27. hétfő 14.00
Helyszín: Modern Üzleti Tudományok Főiskolája
Tatabánya, Stúdium tér 1.

A szervezésben segítségünkre volt:
TAHITI Tatabányai Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda


 

 

2006.02.15. Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet tájékoztatja a kedves olvasókat, hogy:

A kisgyermekes nők munkaerő piaci esélyei a jogszabályi és a társadalmi változások tükrében című szakmai konferencia (2006.02.16.) ELMARAD!

 

 


 

2006.02.08. Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet tisztelettel meghívja Önt:

A kisgyermekes nők munkaerő piaci esélyei a jogszabályi és a társadalmi változások tükrében

című szakmai tanácskozásra.

Időpont: 2006. február 16. (csütörtök)
Helyszín: Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Európa terem
8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

Program:
09.45-10.00 Regisztráció
10.00-10.10 Márton Zoltán: Megnyitó
10.10-10.40 Szűcs Ildikó : A kisgyermekes nők belépési esélyei a munkaerőpiacra – egy kutatás tapasztalatai
10.40-11.10 Fehér János: Esélyegyenlőség: családi élet és a munkavállalás összehangolása
11.10-11:30 Kávészünet
11.30-12.00 Máté Ferenc: Fejér Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége a kismamák foglalkoztatása érdekében
12.00-12.30 Petróczi Ferenc: A kisgyermekes nők munkavállalásának alternatív formái
12:30-13:30 Ebédszünet
13.35-15.40 Ajánlások megfogalmazása (workshop)
16:00 Zárás

A tanácskozást az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja.



2006.01.28.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége és az Echo Innovációs Műhely 2006. február 1-jén (szerdán) 16.00 órakor tartja sajtótájékoztatóját a székesfehérvári Polgámesteri Hivatal nagy Tanácstermében, melynek témája:

Civil Híd - (Párbeszéd civil szervezetek között)

A sajtótájékoztató után 16:30-kor kezdetét veszi a Civil Híd fórumsorozat, amely minden hónap első szerdáján megismétlődik.

 


 

2006.01.28. Hideg kutatás Fejér megyében

Az Echo Network 2006. január 26. és 27. között telefonos lakossági kutatást végzett Fejér megyében a hidegre fordult időjárással kapcsolatban a felnőtt lakosság körében. A kutatás során 300 Fejér megyei lakossal készítettünk telefonos interjút, a mintába véletlen módon kiválasztott telefon előfizetők kerültek az alábbiak szerint. A kutatás sajtóanyaga elérhető itt.  

Oldal nyomtatása