Színes múltidéző- Bognár Ferenc kiállítása
A 20. század első felének székesfehérvári utcáin tehettek virtuális sétát azok, akik megtekintették Bognár Ferenc Színes múltidéző című kiállítását a Fehérvári Civil Központban. A tárlatot, amelyet a Fejér Megyei Civil Információs Centrum és a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal szervezett, Tóth Adrien grafikusművész és Váczi Márk topográfus nyitotta meg 2015. október 19-én. A kiállítás november 15-ig tekinthető meg térítésmentesen.

Bognár Ferenc Székesfehérváron született, itt végezte a tanulmányait, és kisebb megszakításokkal mindig a városban is élt. Nagyon érdeklik őt a régi Székesfehérvár képei. A fotók szürkeárnyalatosan is szépek, de arra gondolt, mi lenne, ha megtöltené őket "élettel". Mivel a hobbija a képszerkesztés, és utólag már színezett ki családi képeket digitálisan, megpróbálta ezeket az archív képeket is színessé varázsolni.

Bognár Ferenc képein Székesfehérvár 1900-as évek első felének utcái jelennek meg. Folytonos változás, valamint állandóság. Ez a két egymásnak ellentétes jelző jutott eszébe a képekről Tóth Adrien grafikusművésznek, aki a kiállítást megnyitotta: „Ugyanazok az utcák, amiken jártak szüleink, nagyszüleink, dédszüleink, és amiken ma is járunk. A házak nagy részére is ráismerünk, ezek adják az állandóság keretét. De kíváncsian fürkésszük az ismeretlen boltfeliratokat, az emberek arcát, a képek hangulatát és egy kis nosztalgiával tekintünk a képekre: nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és talán boldogabb életet gondolunk a falak közé. Ferenc a fekete-fehér archív képekből színeset varázsolt a nézőknek, közelebb hozva a kor hangulatát.”

Váczi Márk topográfus a következő szavakkal méltatta a képeket: „Topográfusként nyilván máshogy szemlélem ezeket az alkotásokat: a házakban, terekben, szobrokban a művészi érték mellett a történeti vonatkozások fognak meg. Bognár Ferenc alkotásain a 20. század elejének székesfehérvári életét szemlélhetjük, a képeken a jellegzetes belvárosi épületek mellett a fehérváriak egykori mindennapjai köszönnek vissza. Mindenkinek más a fontos és más a szép. Bízom benne, hogy e kiállítás megtekintése után hazafelé sétálva vagy napok múltával a város utcáin lépkedve sokan megállnak majd, felidézve a képek keltette ódon hangulatot.”

 
nyomtatás