Nőtt az elégedettség Fehérváron
Mind az önkormányzati problémaismeret, mind pedig a döntéshozói igénymegfelelés ciklusról ciklusra folyamatosan javul Székesfehérváron. Ez állapítható meg a Magyar Városkutató Intézet Helyi Demokrácia Audit 15. jelentéséből. A felmérés részleteit sajtótájékoztató keretében ismertette Róth Péter, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere és Domokos Tamás, a Magyar Városkutató Intézet ügyvezetője. 
 
 
Az Echo Szociológiai Kutatóintézet a korábbi években rendszeres társadalomtudományi kutatással vizsgálta a székesfehérvári helyi demokrácia helyzetét, amely feladatot ezentúl a Magyar Városkutató Intézet látja el. Hat dimenzióban vizsgálták a lakossági véleményeket, ezek a lakossági elégedettség, a döntéshozói problémaismeret, az igénymegfelelés, az átláthatóság, a beleszólás, a részvétel, és a helyi sajtó függetlensége. A mostani kutatásra 2016. október 5-11. között került sor. Az Intézet kérdezőbiztosai 300 véletlenszerűen kiválasztott székesfehérvári, 18 év feletti lakossal készítettek telefonos interjút.
„A helyi közhangulatot vizsgáló kutatás már tradicionális, hiszen több mint tíz éves múltra tekint vissza. Székesfehérvár unikális ebből a szempontból, hasonló felmérés készítése más nagyvárosokra nem jellemző.” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Domokos Tamás, a Magyar Városkutató Intézet ügyvezetője.
 
A Helyi Demokrácia Audit 2016 eredményei
 
Lakossági elégedettség
A városi közhangulat fontos fokmérője az általános elégedettség, az, hogy mennyire elégedettek a lakosok azzal, ahogy Székesfehérváron „mennek a dolgok”. A lakosok túlnyomó többsége javulást lát Székesfehérvár életében. Nagy arányban, 53 százalékban érzik és látják a város elmúlt egy évében megvalósított fejlesztéseit, ez lecsapódik a véleményekben is. Valójában 2013-tól folyamatosan nő azok száma, akik javulást látnak a korábbi évekhez képest. Az ellenkező póluson idén mindössze 6 százalék található, vagyis mindössze 6 százalék szerint romlott a város helyzete tavalyhoz képest.
 
Önkormányzati problémaismeret
Arról, hogy az önkormányzat mennyire ismeri, hogy mit szeretnének a Fehérváron élő emberek, a tavalyi évhez hasonlóan most is megoszlanak a vélemények. A válaszadók 20 százaléka szerint teljesen, további 34 százalékuk szerint nagyrészt ismerik az önkormányzatnál, hogy mit szeretnének az itt élők, míg teljesen negatív véleményt formál 6 százalékuk, 25 százalékuk pedig bizonytalan. Az elmúlt egy évben, arányaiban nem változott az emberek véleménye a kérdést illetően.
 
Transzparencia, a döntések átláthatósága
Az előző kérdéshez hasonló a helyzet a lakosság körében az önkormányzati döntések átláthatóságával kapcsolatban is. Tavalyhoz képest nőtt azok aránya, akik szerint teljesen transzparensek a döntéshozatali folyamatok, és ugyanennyivel csökkent azok aránya, akik szerint egyáltalán nem átláthatók a döntések.
 
Vélemények a demokráciáról
Eddig minden kutatás azt mutatta ki, hogy a lakosok többsége érdeklődést mutat a székesfehérvári demokrácia iránt. Idén csökkent a közömbösek aránya, az érdeklődőké pedig növekedett. A helyi demokrácia helyzete más településekhez képest tavaly a megkérdezettek fele szerint volt jobb Székesfehérváron, 57 százalékuk vélte így, idén 67 százalék a pozitívan nyilatkozók aránya.
 
Részvétel és beleszólás
A demokratikus társadalmi működés egyik fontos eleme, hogy a lakosok beleszólhassanak abba, ahogy a városban mennek a dolgok. Idén a lakosok 31 százaléka úgy érezte egyáltalán nem, 24 százaléka pedig úgy, hogy csak kis mértékben tud beleszólni abba, ahogy a városban zajlanak az ügyek. A lakosok 27 százaléka gondolta úgy, hogy nagyrészt van beleszólása a dolgokba, 18 százalékuk pedig úgy véli, teljesen bele tud szólni a dolgok alakulásába. A pozitív vélemények mögött az önkormányzat által szervezett településrészi konzultációs sorozat pozitív hatását lehet kimutatni.
 
Sajtó megítélése
A helyi demokrácia kiemelt összetevője, a helyi média függetlenségének kérdése. A tavalyi évhez képest javult a sajtó függetlenségének megítélése, a lakosok úgy vélik, hogy a legerősebb önkormányzati, városvezetői befolyás a Fehérvár Televízió és a Fehérvári Polgár újság esetében, míg a legkevesebb a nyolcezer.hu internetes portál esetében van jelen.
 
„Összességében kedvező folyamatok zajlanak Székesfehérváron. Erősödik az a lakossági gondolkodásmód, melyben fontos szerepet kap a helyi demokrácia.” – összegezte a felmérést Domokos Tamás.
 
„Székesfehérvár vezetése örül a felmérésekben látható pozitív tendenciáknak, de fontosnak tartom elmondani, hogy a városvezetés mindig nyitott volt a negatív, de építő jellegű kritikára is. Sőt, nagyon lényeges, hogy a bírálatnak legyen helye és terepe, eljusson a megfelelő fórumokra, hiszen így segíteni tudja a döntéshozókat.”– kommentálta a kutatás eredményeit Róth Péter alpolgármester. Hozzátette: a 2016-os Helyi Demokrácia Audit összességében pozitív visszajelzése megerősíti a városvezetés elmúlt hat évben végzett munkáját. Az alpolgármester köszönetét fejezte ki a lakosság partnerségéért.
 
nyomtatás