Karácsonyi gálaműsor a szépkorúaknak
Fennállása óta harmadik alkalommal szervez gálaműsort a szépkorúaknak az Alba Pont LISZI. A Nem csak a 20 éveseké a világ című rendezvényre 2015. december 5-én kerül sor a Fehérvári Civil Központ színháztermében. A zenés-táncos program résztvevőit Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszönti majd. A rendezvény részleteit sajtótájékoztató keretében ismertette Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke és Domokos Tamás szociológus. 
 

Az Alba Pont LISZI mindig is kiemelkedő figyelmet fordított a szépkorúakra. Számos olyan program és rendezvény volt az elmúlt években a Fehérvári Civil Központban, amely segítette, vagy éppen szórakoztatta az időseket. Kiemelkedő az Alba Pont LISZI szerepe abban, hogy évről évre több száz szépkorút nyaraláshoz és fürdőzési lehetőséghez juttat azáltal, hogy segít az Erzsébet-program adminisztratív teendőinek ellátásában. Ez a feladatkör az idei évben a mosógépcsere programmal bővült. Több olyan fórumot is szervezett az iroda az elmúlt években, amelyeken az időseket tájékoztatták egy-egy őket érintő témában, például a nyugdíjrendszert érintő aktuális kérdésekről, vagy a termékbemutatók fogyasztóvédelmi veszélyeiről. A jelenleg is zajló Családi és Hitéleti programsorozat fő látogatói is a szépkorúak, ahol egy-egy érdekes kérdésről elmélkedhetnek közösen Tornyai Gábor öreghegyi plébánossal.

Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő gála immár hagyományosnak tekinthető. 2015-ben is szeretne kedveskedni az iroda a szépkorúaknak egy zenés-táncos programmal. A rendezvényre 2015. december 5-én 15 órakora kerül sor a Fehérvári Civil Központ színháztermében. Fellépnek a Gorsium Szakközépiskola növendékei és Kovács Zoltán színművész. A rendezvény fővédnöke Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Minden nyugdíjas korú érdeklődőt vár a programra az Alba Pont LISZI.

nyomtatás