Kulcsprojektek Fejér megye foglalkoztatásáért
A Fejér Megyei Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Fórum mai ülésén elfogadta éves munkatervét, és jóváhagyta a Fejér Megyei Foglalkoztatási Stratégiához kapcsolódó kulcsprojektek megvalósítási kereteit a Megyeháza Címertermében. 
 
 
 
 
A TOP-5.1.1-15-FE1-2016-00001 azonosító számú „Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében” című projekt keretében a Fejér Megyei Önkormányzat, konzorciumi partnereivel, a Fejér Megyei Kormányhivatallal és az Echo Innovációs Műhellyel közösen 1,331 milliárd forintos pályázati támogatásból valósítja meg nagyszabású, Fejér megye egészére kiterjedő képzést és foglalkoztatást is elősegítő programját. Ennek egyik állomása volt 2016 decemberében a megyei stratégia elfogadása, mely dokumentum rögzítette a 2030-ig szóló foglalkoztatás-fejlesztési irányokat. A mostani fórumon arról is döntés született, hogy a stratégia megvalósítását segítő kulcsprojekteket mely szervezetek koordinálják a megyében.
Az Alapkövek Projektet, amelynek célja a Fejér megyében működő mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása a helyi gazdaság erősítése érdekében, Mór Város Önkormányzata vezeti.
A Vállalati Relokációs Projekt a megyén belüli ipari szuburbanizációs folyamatok erőforrás-támogatását látja el a területi kiegyenlítés érdekében. A programot a Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség koordinálja.
A Támaszfal Projekt a nehezen foglalkoztatható társadalmi csoportok munkaerő-piaci integrációját segítő szolgáltatásokat biztosít Fejér megyében. Ennek szervezeti kereteit a Fejér Megyei Cigány Területi Nemzetiségi Önkormányzat biztosítja.
A Fejér Termék Projekt a megyében előállított élelmiszerek és kézműves termékek piacra jutását támogatja. A programot a Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület koordinálja.
A Társadalmi Vállalkozásfejlesztő Központ Projekt a Fejér megyében működő társadalmi vállalkozások együttműködési hálózatának kialakítását és kapacitásfejlesztését tűzte ki célul. A program szervezeti kereteit Sárbogárd Város Önkormányzat biztosítja.
 
Fotó: Simon Erika
 
 
nyomtatás